..::TopClubs::..
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Indulás: 2006-12-22
     
     
     

Kattints a képre a teljes mérethez!

>További Bannereink<

     
     
     
Szavazzatok!
Mijen desing legyen legközelebb?

Bayern München
Inter
AC Milan
TopClubs
Barcelona
AS Roma
Atletico Madrid
Juventus
Chelsea
Lyon
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
     
     
     
     
--Legendák

Marco Van Basten 1964. október 31-én született Utrecht városában. Kisgyermekként tornász szeretett volna lenni, de a mi (Milanisták) örömünkre a futballt választotta végül.

Mielőtt az utánpótlásáról híres Ajax felfigyelt volna rá, a helyi kiscsapatban játszott, az Edilwijk gárdájában.

1980-ban egy tornán vett részt az Ajax ifistáival, Johan Crujff bemutatta őt Sandro Mazzolának, az Inter legendájának. Mazzola így emlékszik vissza rá: "Johan bemutatta Marcót nekünk, és már akkor észrevettük, hogy micsoda jövő áll az akkor még csak 16 éves srác előtt..." Milyen igaza volt...

Első meccsét 1982-ben játszotta az Ajaxban a Nijmegen csapata ellen és rögtön góllal mutatkozott be, abban az idényben egyébként 9 gólt szerzett 20 mérkőzésen. Igazából azonban az 1983-84-es szezonban robbant be a köztudatba, ugyanis 26 meccsen 28 gólt lőtt!! Hamarosan elnyerte az Európai Aranycipő büszke címét is, 1986-ban elképesztő módon termelte a gólokat, 37 találatot jegyzett... Közben bajnokságot és KEK-et nyert csapatával. Hollandiai pályafutása alatt 128 bajnoki gólt szerzett és négyszer volt holland gólkirály.

 

Ez idő alatt Silvio Berlusconi már javában elkezdte újjáépíteni romokban heverő csapatunkat és 1987-ben leszerződtette mind Van Bastent, mind Gullitot, a következő évben pedig Rijkaardot. Berlusconi Ian Rush és Marco Van Basten közül választhatott, és mindössze egy 30 másodperces bejátszás elég volt, hogy dönteni tudjon. A piros-fekete mezben a Pisa ellen mutatkozott be, 1987. szeptember 13-án. Fölösleges megemlíteni, hogy megint gólt szerzett, igaz büntetőből. Sajnos csak 3 gólt szerzett a bajnokság hátralévő részében, mert a bokája megsérült, és ez a sérülés végigkísérte egész pályafutása során, a csapat viszont bajnok lett 1979 után. 1988-ban Németországban az Eb-n, a világ legjobbjává nőtte ki magát. Nem egy meccset nyert meg a hollandoknak, ráadásul a döntőben ő lőtte a futball-történelem egyik legszebb gólját.

Visszatérve Milanellóba tele önbizalommal elképesztő ütemben lődözte a gólokat, Aranylabdát kapott, és a szezon végén a csapat megnyerte a BEK-et is. 4-0-ra diadalmaskodott a Milan a döntőben a Steaua ellenében, Marco 2 gólt jegyzett. A bajnokságban 19 gólt ért el, ugyanúgy, mint egy évvel később, csak annyi különbséggel, hogy 1990-ben gólkirály lett. Ráadásul megint megnyerte Európa legrangosabb kupáját, igaz, most csak 1-0-ra, Bécsben a Benfica ellen Rijkaard büntetőjével.

Az edzőváltás neki is jót tett, Sacchi ment, Capello jött. Don Fabio szabadabban hagyta játszani a fiúkat, míg Sacchi a taktika megszállottja volt. Mindent megtervezett, az eredmények igazolják is módszereit, de egy idő után a társaság belefásult ebbe a rendszerbe. Capello érkezése jót tett a csapatnak, egymás után nyerték a Scudettókat, Marco gólerősebb volt, mint valaha. Ekkor kapta az örökérvényű becenevét: Marco Goalo. A '92-93-as európai sorozatban nem akadt legyőzője a Milannak, mind a 10 meccsét nyerte a csapat, Marco egyszer ráadásul 4 gólt ért el a Göteborg ellen, a negyediket Lentini gólpasszából ollózta 14 méterről Ravelli, a svédek élő legendájának kapujába. A döntőben, Münchenben a Marseille volt az ellenfél, aki az esélytelenek nyugalmával lépett pályára. A Milan irányította a mérkőzést, akkora és annyi helyzetet hagyott ki a csapat, amivel, kis túlzással egy bajnokságot meg lehet nyerni. Ebben Dani Massaro járt az élen, az olaszok középpályásból csatárrá előlépett játékosa az üres kapuba sem tudott betalálni. A hajrában büntetett a francia gárda, Basile Boli fejese utat talált Seba Rossi kapujába, így az előzetesen esélytelennek kikiáltott Marseille lett " Európa legjobb csapata"... Marco számára ez volt az utolsó meccs a Milanban, bokasérülése végleg elemésztette...

A '94-es BL sorozatot már csak a pálya mellől nézte, de mindenki bizonyára emlékszik rá, hogy önfeledten örült ő is a cserékkel, mintha ő is tevékeny részese lett volna a sikereknek. Az igazat megvallva, az már egy másik Milan volt, tele válogatott olasz játékosokkal, de Marco klasszisát ismerve még hatalmasabb csapattá válhatott volna az a csapat.

1995. augusztus 18-án búcsúzott 85000 ember előtt a Berlusconi kupán. Galliani szerint a futball Leonardo Da Vincije köszönt el azon a késő nyári délutánon...

90 gólt szerzett 147 Serie A találkozón, 3 Scudettót nyert, 2 BEK-et (1 BL-t, de abban a sorozatban csak nevezve volt), 2 Világkupát, 2 Európai Szuperkupát, 3 Aranylabdát, kétszer nyerte el a "World Player of the Year" címet, első volt a Fifa szavazáson is, és szintén kétszer volt a Serie A legjobb góllövője. A büntetői 92,3%-át értékesítette, habár a legfontosabbat elrontotta az EB-elődöntőben 1992-ben.

Marco Van Basten pályafutása bővelkedett szép és fájdalmas pillanatokban is, az élet igazságtalansága, hogy egy 29 éves játékosnak pályafutása csúcsán kellett visszavonulnia.

Nem állt rendelkezésére túl sok idő, de mégis bebizonyította, hogy ott a helye minden idők legjobb játékosainak képzeletbeli listáján, és emlékezzünk vissza arra a sok megszámlálhatatlan pillanatra, amivel megörvendeztetett minket.

 

Mindig is jobban szerettem, ha olasz játékosok szerepelnek a csapatban, az pedig mindennek a csúcsa volt, mikor saját nevelésű játékosok szaladgáltak az ördögök mezében. Mindig is büszke voltam rá, hogy a Milanban több ilyen játékos is volt. Büszke voltam, hogy nem bánunk úgy a sajátjainkkal, mint például a Real Madrid, ahol nem olyan fontosak a kötelékek. Ezért is szomorodtam el, mikor a csapat hivatalos honlapján olvastam, hogy nincs szükség Demetrióra. A nagy Demetrio a szemünk előtt vált a csapat vezérévé egy ifistából, örömmel tért haza Madridból, de a vezetőség nem tartott rá igényt. Szerény véleményem szerint többet tudna nyújtani, mint Redondo.

Demetrio Albertini 1971. augusztus 23-án született, egy Besana Brianza nevű városkában. Nem volt egyedüli gyerek, és nem is az egyetlen focista a családban, öccse egy D ligában szereplő csapatban játszik.

Első csapata a Milan, pont a második aranykorszakban mutatkozott be a csapatban a Como ellen, egy 4-0-ra megnyert meccsen. A szezon hátralevő részében kevés lehetőséget kapott, ezért egy évre kölcsönadták a Padovának, ahol további tapasztalatokkal felvértezve tért vissza a milanellói edzőközpontba. Miután visszatért, biztos kezdő lett a csapatban, sikert sikerre halmozott. Nyert öt Scudettót, és Bajnokok Ligáját is, hogy csak a fontosabbakat említsem. Sokak szerint Rivera utódja volt a Milannál, rengeteg kiváló labdával szolgálta ki társait, és annyi labdát szerzett, mint manapság Rino Gattuso.

A válogatottban 20 évesen mutatkozott be Ciprus ellen, és 77 válogatottságig meg sem állt. Sacchinál alapembernek számított a válogatottban, kiválóan futballozott a '94-es Vb-n is. Az elődöntőben pazar labdát adott Baggiónak, a második gól előtt, és a 11-esét is belőtte. A '96-os Európa Bajnokság neki is és a csapatnak is balszerencsés volt. Már a csoportmeccseken kiestek... 1998-ban nagy reményekkel indultak ismét, de a sors elpártolt Itália futballozó fiaitól. Számára különösen rossz emlék a Vb, mert a hosszabbításban hiába adott álompasszt Roby Baggiónak, a Copfoska centiket tévedett. A büntetőknél, pedig hibázott, gyenge, helyezetlen lövését könnyedén védte Barthez. A 2000-es Eb-t végig extázisban focizta végig az olasz csapat, legjobb teljesítményét a két házigazda ellen nyújtva. Albertini egy gólpasszt jegyzett a tornán, Totti fejesgólja előtt ő adta be a labdát Belgium ellen. Tavaly pedig megsérült a Vb előtt, így a képernyőről figyelte, hogy néhány "bíró" és a Fifa vezetése elütötte csapatunkat a további küzdelmektől.

Több, mint egy évtizedes válogatottbeli pályafutása alatt nem nyert semmit, csak ezüstöket. A '90-es évek egyik legjobb középső duóját alkotta Dino Baggióval.

Tavaly a Milan vezetősége kölcsön adta őt az Atletico Madridnak. Egy kalandnak fogta fel az egészet, jól is játszott. Legszebb pillanata a spanyol csapatban a Real elleni szabadrúgása.

Most új fejezet nyílt életében, ugyanis Róma kék felébe költözött, a Lazióhoz.

Most pedig olvassuk közösen pályafutásáról szóló beszámolóját:

Milan: " A Milan a második családom. Már tizenöt éve viselem ezt a mezt, és nincs olyan személy itt a klubnál, akit ne ismernék. Mindenkivel jó a kapcsolatom. Emlékszem, mikor hívott a Milan, mikor először jártam a San Siróban, az ificsapattal játszhattunk egy meccset a nagyok előtt. Megnyertük Gino Maldera edző vezetésével az Arco di Trento nevű tornát a Roma ellen. A következő évben a B-keret tagja voltam, Milanellóban edzettem, és Sacchi megengedte, hogy a nagyokkal tréningezzünk. Ancellotti, Rijkaard és Baresi már nem csak a példaképeim voltam, hanem a csapattársaim is! 1989-ben debütáltam a Como ellen a Serie A-ban. Még mindig előttem van, ahogy Sacchi megkért, hogy melegítsek. Nagyon izgultam, felnéztem a lelátókra, tele voltak szurkolókkal. Arra gondoltam, hogy soha nem fogom látni a San Sirót, ha nem sikerül a bemutatkozásom. 1990 volt a fordulópont az életemben, mikoris egy évre Padovába költöztem. Nem gondoltam, hogy el kell hagynom a Milant, de azonnal elfogadtam az ajánlatot. Mindenki azt mondta Milánóban, hogy tehetséges vagyok, de mégsem játszhattam a csapatban. Padovában pedig kezdő voltam, és rendszeresen játszhattam. Szokatlan volt, hogy több, mint 15000-en voltak a meccseken, mert a Milan B mérkőzéseire kb. 500-an voltak kiváncsiak. A Padovából csak egy irányító hiányzott, aki adta volna a játék ritmusát, a segítségemmel jól szerepelt a gárda, és csak hajszállal maradt le az A-ligába jutásról. Jó évet produkáltam, ráadásul Cesare Maldini irányításával utánpótlás Eb-t nyertünk. Mikor visszatértem Milánóba, Capello vezetése alatt szereztem első bajnoki gólomat az Atalanta ellen. Életem egyik legszebb gólja volt. Életem meccse az athéni BL-döntő volt, ahol mindenki jól játszott. Emlékszem mekkora csalódás volt a '93-as döntő, mikor balszerencsével veszítettünk.

A Scudettók közül a legérdekesebb a Zaccheroni ténykedése alatt nyert, mert akkor már a tapasztaltabb játékosok közé soroltak, és észrevettem, hogy fontos vagyok a csapatnál. Óriási dolgok történtek velem ennél a klubnál."

Válogatott: " Minden játékos életében a legszebb dolog, ha a hazájáért játszhat. Kétszer is nagyon közel voltam, hogy valami fontosat nyerjek válogatott szinten. Még most is emlékszem, milyen lelkesen készültem a '94-es Vb-re, a végén viszont nagyon csalódottak voltunk. Ettől függetlenül egy pozitív élmény volt a mondiál. Egy 22 éves játékos számára az, hogy egy világbajnoki döntőben játszik, csodálatos dolog. A legutóbbi Eb-n nagyon jó csapatunk volt, szerintem az 1994-es és a 2000-es csapat volt a legjobb olasz válogatott, amiben játszhattam. Annyira jó volt a hangulat, és olyan jól összejöttünk a srácokkal, mintha egy klub lennénk!"

Az Európa Bajnokság döntőjében esett aranygól utáni Albertini-arckifejezésről ezeket a sorokat olvashatjuk egy hallgató feljegyzéseiben: "Trezeguet aranygólja után külön tanulmány lehetett volna akár Toldo, akár Del Piero, akár bármelyik olasz tekintete. Azt hiszem azonban, Albertini arckifejezésére mondják azt, hogy ha a pillantása ölni tudott volna, az ellenfél már átszúrt testtel feküdt volna a pályán. A Milan veterán középpályása klubszinten már mindent elért, de 1994-ben egy hajszállal maradt le a világbajnoki címről. 1998-ban a franciák ütötték el őket a továbbjutástól, most meg. Már fogták a kupa fülét... Fel a fejjel, Demetrio! Mindannyian vesztünk."

 

Bár nem játszott sokat szeretett klubunkban, ő az a játékos Olaszországban, akit nem fütyül ki a Curva Sud. Roby Baggio egész Olaszország szerte nagy elismertségnek örvend.

1968 február 18-án látta meg a napvilágot egy Caldogno nevű helységben, Vicenza városától Északra. Egy nyolc gyermekes családban nőtt fel, a testvérek között találjuk Eddy nevét is, aki szintén profi játékos. Édesapja, Fiorino egy üzletet vezetett, édesanyja, Matilde pedig szorgalmas háziasszony volt. Persze nem tudott egyszerre mind a nyolc gyerekre odafigyelni, így a kis Roby élvezte a "szabadságot". Nem igazán törődött a tanulással, inkább motorozgatott, vagy focizott. Apukája gyakran elvitte focizni, ahol késő estig rúgta a bőrt. Mikor apja ment érte a motorján, legszívesebben elszaladt volna, mert nem akart hazamenni, de Fiorino kiváló motoros volt, így ez haszontalan lett volna.

A pályafutását szülővárosában, vagy inkább szülőfalujában Caldognóban kezdte kilenc évesen. Az edző, Gian Pero Zenere az első pillanatban észrevette, hogy óriási tehetséggel van dolga. Néhány meccs elég volt, hogy vezérré nője ki magát, és a csapat sztárja lett. Szinte mindig gólt lőtt, és még több gólpasszal vetette magát észre. 1982-ben egy meccsen hat gólt lőtt a Leva csapata ellen, így a Vicenza megfigyelői elcsábították. Akkoriban a Vicenza liftezett a harmad- és negyedosztály között. Baggiót ötszáz dollárért szerződtették, és 15 évesen be is mutatkozott a csapatban, igaz a szezon hátralévő részében csak egy meccsen játszott. A következő idényben már többet számítottak a játékára, így összesen tízszer lépett pályára, és egy gólt szerzett. 1984-ben meghívták a 16 éven aluliak válogatottjába is. A 84/85-ös évad szerencsésen alakult Roby számára, 29 bajnoki meccsen 12 gólt szerzett, és a kupában 5 meccsen 2 gólt jegyzett. Így nem volt meglepő, hogy a Vicenza nem tudja megtartani legnagyobb csillagát, 1985 májusában Firenzébe költözött. 17 évesen a Fiorentina játékosa lett, de első évében mindössze 5 kupamérkőzést játszott. 1987 szeptemberében mutatkozott be a Serie A-ban, a Sampdoria ellen, és nem kellett sokáig várni az első gólra sem, decemberben lőtte a Napoli ellen. Igazán a 87/88-as szezonban robbant be a köztudatba, mikor 30 Serie A meccsen 15 gólt ért el, és a kupában is 9-szer talált be, amihez 10-szer kellett pályára lépnie!! 1988 novemberében következett be, ami minden játékos álma, meghívták a válogatottba. Rómában Hollandia ellen húzhatta magára először az azúrkék színű címeres mezt. Az év végén feleségül vette gyerekkori szerelmét, Andreinát. Robynak egyre jobban ment a szekér, mert 1990-ben az UEFA-kupa döntőjébe vezette a firenzei violákat. Nyáron a nagy rivális Juventus szerződtette a viola-drukkerek kedvencét, elárasztották Firenze utcáit és tüntettek a tifosók. Mielőtt bemutatkozott volna új csapatában, meghívót kapott a világbajnokságra készülő Squadra Azzurrába!

1990-ben a VB Itáliában volt, és mindenki az olasz csapatot tartotta esélyesnek, azonban nehezen idult be a gépezet. A csapat első két meccsét is 1-0-ra nyerte, és ez meglepetés volt, a harmadik csoportmeccsen kezdőbe állította Azeglio Vicini Baggiót és Schillacit is. Azon a meccsen szerezte Roby azt a legendás szólóból elért gólját. A csapat továbbra sem kapott gólt, ez nem volt csoda, hisz' megitélésem szerint az volt minden idők legjobb olasz védelme a pályafutása csúcsán járó Baresivel, a kapitány és világbajnok Bergomival, Vierchowoddal és az ifjú csillag Paolo Maldinivel, aki már a Milanban öt éve(!) kezdő volt. Egész az elődöntőig "szűz" volt a védelem, de akkor a Maradona vezette argentinok betaláltak Caniggia révén, és kihúzták a tizenegyesekig... ahol viszont a szerencse melléjük állt, mert Donadoni és Serena is kihagyott egy-egy büntetőt. Az akkor pályán lévő játékosok számára máig szomorú emlék az a meccs, mivel nápolyi "olasz drukkerek" egy csoportja az argentin csapatot éltette... A csapatot nagyon sokkolta ez a tragédia, de azért a harmadik helyet megszerezték Anglia ellen. Baggio lőtte az első gólt.

1991-ben megszületett első gyermeke, Valentina. Az elkövetkező években három szezon alatt 53 gólt lőtt a bajnokságban. Élete talán legjobb, legsikeresebb éve a '93-as, mikoris a világ legjobb futballistája lett, és megkapta az Aranylabdát is, amit a legjobb európai játékos kap. Megnyerte a Juvénak az UEFA-kupát is. 1994-ben századik gólját lőtt a Campionatóban, a Genoa ellen. A szurkolók kedvence lett, habár a legenda szerint a Fiorentina mezét viselte a Juventus fekete-fehér trikója alatt sokáig, és ezt nem szívlelték a torinói drukkerek. '94-ben született Mattia nevű kisfia, aztán következett az amerikai világbajnokság...

Sztárként érkezett a VB-re, mindenki tőle várt mindent. Sacchi a Milan mellett, Robyra építette a csapatot. Minden szem Roberto Baggión volt! A csoportkör alatt nem ment neki, sem a csapatnak, egy kiábrándító vereség Írországtól 1-0-ra. Roberto szerint az írek tükröt állítottak a Squadra Azzurra elé. Ráültek az eredményre, nem tudott semmit kezdeni sem Signori, sem Baggio. A második meccsen egy minimális győzelem Norvégia felett, egy Baggio szerzett gólt, de nem Roberto, hanem Dino. Aztán mindenképp nyerni kellett volna Mexikó ellen az utolsó csoportmeccsen, de nem sikerült. Selyteni lehetett, hogy továbbjutnak legjobb csoportharmadikként, de Sacchi arcára volt írva: mi van, ha mégsem? Bejutott Itália a legjobb tizenhat közé, ahol Nigériával meccselt. Mindenki az azúrmezeseket tartotta esélyesnek, kivéve a nigériaiakat. Nigéria szerezte meg a vezetést, és ráadásként Zolát is kiállították ok nélkül! Minden Roberto Baggio és csapata ellen dolgozott, az időjárás és az idő is, ami csak telt és telt. Minden veszni látszott, egészen a 89. percig, amikoris Roberto Mussi cselezgetett a 16-os jobb csücskénél, Baggio elé tálalt, aki kapásból jobb belsővel az összezárni akaró védők között a kapufa tövébe lőtte a Questrát. Mindössze egy labdányi rés volt, de megtalálta!! Jöhetett a hosszabbítás. Az egész meccsen végig a bal oldalon botladozó, eredetileg jobbhátvéd Antonio Benarrivo pazarul rajtolt Baggio még pazarabb emelésére, a labdával ugyan semmit nem tudott kezdeni, de jött Eguavoen. A nigériai játékos az ötös bal sarkánál a földbe dolgozta a talján bekket. 11-es!!! Roby Baggio állt a labda mögé, nekifutott és a bal oldali kapufa tövére csavarta a játékszert. Egyedül fordította meg a meccset Olaszországnak. Sokak szerint kiérdemelte a legrosszabbul játszó, de a legmázlistább világsztár titulusát a tornán. A következő körben Spanyolország legjobbjaival mérkőzhettek Maldiniék. Dino Baggio első ízben szerzett első félidős vezetőgólt Olaszországnak, azonban a spanyolok egalizáltak. Ismét a meccs végén fordított, a 88. percben Giuseppe Signori emelt a védők mögé, Baggio kiugrott, egy finom csellel ültette Zubizarretát, és miután Abelardo lendületében becsúszott a kapuba, Roby kisodródva lőtt a hosszú sarokba. Megint 2-1 lett az eredmény. A végén még Mauro Tassotti, a Milan klasszis jobbhátvédje eltörte Luis Enrique állkapcsát, de Puhl Sándor ezt nem látta, nem adott tizenegyest. Később a videófelvételek alapján eltiltották Tasottit a VB további meccseitől. Az elődöntőben Bulgária várt Itáliára, esélyes volt Olaszország, de ott volt a bolgároknál Sztoicskov, aki bármikor képes meccseket eldönteni. Őt Maldini fogta, aki Athén után New Jersey-ben is elvette a kedvét a játéktól. A 21. percben Donadoni látszólag céltalanul cselezgetett a 16-os bal oldalánál, Roby elé passzolt, aki átvette a játékszert, lopta a távolságot, tolt rajta egyet, aztán jobb belső csüddel tekert a hosszú sarokba! Gyönyörű gól volt. Ekkor már mindenki Baggiót éltette, de öt perccel később nem volt kérdés, hogy ki a világ legjobb játékosa. Egy szöglet után Albertinihez került a labda, mélységből indította a védők mögül kilépő Baggiót, hagyta had pattanjon kettőt, majd halálos magabiztossággal a hosszú alsó sarokba, a jobb alsóba tüzelt! Egyedül vezette döntőbe az Olasz Válogatottat. Viszont megsérült, az orvos nem tanácsolta a játékot, de nem akart senkit cserben hagyni, sem az országot, sem a csapatot, meg akarta nyerni a Világbajnokságot! A döntőt sérülten játszotta végig, a csapat a Catenacciót játszotta, de így is akadt helyzet itt is, ott is. Végül a legigazságtalanabb megoldás döntött, a 11-esek. Franco Baresi a kapitány, Dani Massaro, és a hős, Itália hőse, az Isteni Copfocska (Divin' Codino) is kihagyta a maga büntetőjét. Olaszország elvesztette a döntőt. Senki nem haragudott a sztárra, aki egymaga vitte a hátán a csapatot, mindenki a tragikus hőst látta benne. Baggio lépni is alig tudott, csak lehajtotta a fejét, és eltakarta a szemét, kezeibe temette arcát, és úgy sírt. Végetért a VB-álom, ami rémálommá változott. A csapat ezüsttel utazhatott haza. Roberto Baggio volt a tortna legellentmondásosabb játékosa, összeveszett Sacchival, aki 15 perc után lecserélte Norvégia ellen, miután kiállították Pagliucát, kibékültek és megkapta a csapatkapitányi karszalagot is Baresi távollétében, akit megoperáltak, hogy játszhasson a döntőn. Rengeteg sérülés rázta meg a csapatot, de így is csak egy hajszállal maradt le az aranyról...

A VB-ről sérülten érkezett haza, így sokat kihagyott, és egy ifjú tehetség kapott lehetőségek helyette. Egy bizonyos Alex Del Piero. Sokak szerint Alex volt távozásának oka, mikor aláírt a kor legnagyobb olasz csapatához, az AC Milanhoz!

Nem igazán jött be neki ez a számítás, hogy a Milanban gyökeret ver, mert Capello inkább csereként számított az Aranylabdásra. Igaz, Scudettót nyert, de mégsem volt felhőtlenül boldog, a következő szezon kezdete kedvezően alakult, Capello távozott, és Oscar Tabarez vette át a csapatot. Azonban ő is inkább a cserék közé sorolta Baggiót, és az idény végén pletykák keringtek, hogy távozik a csapattól. Nem sikerült senki számára Milánóban jól ez az éved, így a régi-új szakvezető Arrigo Sacchi kezébe adták az irányítást. Eldőlt, hogy Roberto a csapatnál marad még egy évig, de 1997-ben távozott szeretett csapatunktól, és Bologna felé vette az irányt. Ez jó döntésnek bizonyult a VB előtt, mert be akart kerülni a tornára készülő olasz csapat keretébe. Roby 26 bajnoki meccsen 22 gólt szerzett, ezzel megdöntötte saját rekordját. Így a legjobb formában lévő olasz játékosként utazhatott Franciaországba.

Az első mérkőzésen a kezdőbe jelőlte Cesare Maldini, Bobo Vieri ékpárjaként játszott. Az első félidőben egy hosszú labdát kapásból Vieri elé tálalt, ki ballal a jobb alsó sarokba helyezett. Később Salas kétszer is kihasználta a védelmi hibákat, és fordított, de percekkel a vége előtt Baggio a jobb oldalról ívelt középre, és a játékszer megakadt egy chilei játékos kezén. 11-es!!! Maga a "sértett" állt a labda mögé, mindenkinek az 1994-es világbajnokság jutott eszébe. Belőtte, és négy év rémalmainak vetett véget, valamit jóvátett. Következett Kamerun, 3-0-ra nyert Olaszország, és Baggio adott egy gólpasszt, Di Biagio fejese előtt ő adta be a labdát... Ausztria ellen, pedig Inzaghival játszott össze a győztes gólja előtt. Így 9 gólos lett a Világbajnokságokon, és beálította Pablito Rossi rekordját. Ezek után az újságírók is értetlenkedve néztek szembe azzal a ténnyel, hogy Maldini nem akarja a kezdőbe tenni. Norvégiát is egy sovány egy gólos meccsen gyűrték le. Jöhettek a házigazdák, a franciák. A meccs előtt sokat gyakorolták a büntetőket Itália futballozó fiai, mert várható volt, hogy alig-alig fog támadni az olasz csapat. A védelmet Beppe Bergomi, Maldini, Cannavaro és Costacurta alkotta, meglehetősen rutinos hátsó alakzat. Bergomi azért állt be, mert Nesta Ausztria ellen a 3. percben lábát törte. Vissza a meccshez, többet támadtak a hazaiak, de a lagnagyobb helyzet Roby Baggio előtt adódott. A hosszabbításban Albertini emelését 6-7 méterre az alapvonaltól kicsit kisodródva próbálta kapásból a jobb felsőbe bombázni, de csak centik kérdése volt. Jöhettek a büntetők, Albertini Barthezbe lőtte, míg Di Biagio a kapufára ágyúzta a labdát. Baggio belőtte az első büntetőt, de most nem rajta volt a legnagyobb teher, hanem szegény Luigi Di Biagión... Sorrendben a harmadik Világbajnokságon bukott el Itália 11-esekkel.

A VB után szerződtette az Internazionale, de eredményt nem tudtak elérni, az edzők váltogatták egymást, és Baggio sem volt biztos kezdő. Legjobb meccse talán a Real elleni, ugyanis 2 gólt lőtt. Az Interben sérülések nehezítették a dolgát, ám a végén ismét kezdő lett, és utolsó 5 találkozóján 4 gólt jegyzett, beleértve a Parma elleni kettőt is, az utolsó meccsén kék-fekete mezben.

2000 szeptemberében megvette a Brescia, és Mazzone mester irányításával újra szárnyakat kapott, első idényében 10 gólt, és mégtöbb gólpasszt adott. Visszanyerte régi formáját, és természetesen vezére lett a lombard gárdának. A meccsenkénti osztályzatok alapján a Serie A legjobbjaként ragyogott ismét. A 2001-2002-es szezonban ezt a teljesítményt is túlszárnyalta, vezette a góllövőlistát is! Minden adott volt, hogy ismét tagja legyen a VB-csapatnak, ám megsérült, és azt jósolták, hogy nem épül fel a VB-re, de csodával határos módon felépült, és az utolsó fordulóban két gólt lőtt a Fiorentnának. Azonban most sem volt szerencséje a kapitánnyal, Giovanni Trapattoni a sajtó akarata ellenére sem hívta meg a keretbe. Nem lett volna gond, ha megnyerik az ázsiai Világbajnokságot. De nem így lett, köszönhetően két játékvezetői hármasnak, Graham Pollnak, asszisztenseinek, Byron Morenonak és Székely Ferenc munkásságának, aki egyedüli magyarként vett részt a tornán, bárcsak ne tette volna. Ugyanis a hosszabbításban Tommasi gólját érvénytelenítette. Összesen öt gólt nem adtak meg, amit olasz játékos lőtt!

A 2002-2003-as szezonban kimagaslóan játszott, a liga legszebb góljait szerezte, és olyan passzokat adott, hogy élményszámba mentek. Roberto Baggio mindig képes megújulni, ám ezt Trapattoni nem hajlandó észrevenni. A szezon végén úgy volt, hogy Modenába igazol, de kitartott a Brescia mellett. Most 193 bajnoki gólnál jár, és minden adott, hogy elérje 200 gólos álomhatárt.

 

Született: Monrovia, Libéria, 1966. október 1.

 

Weah történetét eredetileg nem terveztem, de annyira nagy volt az érdeklődés utána a fórumban... Álljon itt tehát egy rövid összegzés minden idők egyik legjobb afrikai játékos pályafutásáról.

"Mindig csodáltam Bob Marleyt. A lelki erejét, a nagyságát, azt amit, tett Jamaicáért. Én szeretnék ugyanilyen sokat segíteni a népemen, a libériaiakon..." - mondta George Weah, a földkerekség leghíresebb libériai polgára.

Támogatta pénzzel az országot, és a labdarúgó-válogatottat - az 1996-os, Dél-Afrikában rendezett Afrikai Nemzetek Kupáján először játszhatott a tizenhatos fináléban a libériai gárda, szinte valamennyi költséget Mister George állt -, aztán az elmúlt években már kabarésztárként és énekes-táncosként is tündökölt.

Volt, hogy showk-ban lépett fel, és megtörtént, hogy húszperces énekléssel vegyített táncparádét mutatott be a San Siróban, a ritmus-világfesztiválon.

Soha egyetlen centtel vagy lírával sem gazdagodott fellépései után, minden pénzt a libériai polgárháború menekültjeinek, az éhezőknek utaltatott át.

Iskolába nem nagyon szeretett járni, annál inkább futballozni. Focizott naranccsal meg szinte mindennel, ami a lába elé került... Legjobban a Coca-Colát szerette, annak is a dobozát, azt mezítláb és könnyen lehetett rugdosni. A foci jelentett gyógyírt a sebeire. Oppongot - ez volt a beceneve - ugyanis verte a sors. Az édespja korán meghalt, az édesanyja a háború elől menekülve otthagyta őket. A nagymama nevelte a hátramaradt gyerekeket. Nem keveset, ugyanis Georgenak tizenhárom testvére született, és közülük nyolc van még életben. A szegénylegénynek hamar munkába kellett állnia, mert el kellett, hogy tartsa a családját. Telefonszerelőként dolgozott a libériai főváros, Monrovia egyik külvárosában.

Tizennyolc éves lehetett, mikor külföldre hívták, a Tonnere Yaounde vezérkara látott benne fantáziát. Az akkor éppen afrikai első kameruni futball nagy hírű reprezentánsa azonban még egy esztendőn át sem tudta hősünket soraiban tartani, Weah kinőtte a fekete földrészt!

Claude Leroy kommendálására az AS Monacóhoz került, ahol Arséne Wenger lett az edzője. Egy esztendővel később már Afrika legjobb futballistájaként ünnepelte a világ, a párizsi Onze-Mondial például négyoldalas, színes riportban hozsannázott az új kedvencről. A legfrekventáltabb képen az egyetlen esztendő alatt - a "kiinduláshoz képest" - Dáriussá lett Weah parádés cipőgyűjteménye mellett feszített. Igyekezett bepótolni a gyerekkori mulasztásokat, fél év alatt annyi lábbelit vásárolt, mint amennyit más egy fél életel át.

Közben amúgy is más fordulatokat vett élete. A polgárháború kínjait nyögő Libéria másfél évtizeden át nyomorgó szülötte honos lett a legtöbb afrikai álmainak országában, Amerikában. New Yrok lett a vágyainak városa, ott találta meg mindazt, ami addig elérhetetlen volt számára. Szerelem, házasság, üzleti sikerek követték egymást - miközben George egyre jobban futballozott a Monacóban. Hamarosan - Arséne Wenger egyetértésével, a mai napig semmi nem lenne hősünk, ha azt az atyai jó barát ellenzi - a leggazdagabb francia klubhoz, a Paris Saint-Germainhez került. A brazil trió (Valdo, Raí, Ricardo) gyengélkedett, a libériai viszont nem: George lett a PSG szimbóluma. A PSG bajnoki címet szerzett - Párizs lett újra a francia futballfőváros -; Weah népszerűsége csúcsára emelkedett, legalábbis ő úgy gondolta.

Aztán varázslatos gólt vágott a Bayernnek a Bajnokok Ligájában, mire valóságos Weah-mánia tört ki a franciáknál. Persze nem csak a franciáknál.

Silvio Berlusconi úgy érezte, csapatának éppen a fekete csillagra van szüksége. Úgy gondolta, talán éppen azért bukott el a Milan 1995 tavaszán a bajnokságban, mert nem volt, legalább egy igazi befejező csatára. Weah mindenáron! - adta ki Berlusconi a jelszót, miután közelről is megcsodálhatta Weah zsenialitását a PSG elleni BL elődöntőben. A mindenáronból a végén "drága áron" lett. Weah a tranzakció végén azt állította, ő ingyen is ment volna a Milanba, de azért ekkora áldozatra nem volt szükség. A lombard klub 16 milliárd lírát fizetett ki érte 1995 nyarán. Ne tessenek hüledezni, a piros-feketéknek nagyon is megérte a csillagászati összeg leszurkolása. George kulcsmérkőzéseket hozott a Milannak, és hatszor is az ő gólja jelentette a győzelmet imádott csapatunknak. Milánó, a San Siro, George király lábai előtt hevert - és odatérdelt mellé az egyész futballvilág. Szinte minden létező ankéton a világ legjobb focistájának választották.

Történt vele egy furcsa eset is: az 1996/97-es BL sorozatban a Porto elleni idegenbeli összecsapás után, Jorge Costa rasszista inzultálására válaszolva egyszerűen lefejelte a portugál védőt, betörve így annak orrát. (A mérkőzés egyébként 1-1-re végződött, a Milan gólját Davids szerezte és ezen valamint a következő utolsó Rosenborg elleni csoportmeccsen elég lett volna 3 pont a továbbjutáshoz, azonban óriási meglepetésre a Rosenborg 2-1-re diadalmaskodott a San Siróban.) Portugáliában a véres esemény után nagy volt a felzúdulás - cifra fordulatként aztán Mister George éppen Lisszabonban vette át a - közéleti szereplésének elismeréseként korábban odaítélt - FIFA fair play-díjat.

A libériai klasszis két bajnoki címet nyert a Rossonerókkal. Később Angliában több csapatnál is megfordult.

 

 

 

 

 2002. november 13-án, 77 éves korában elhunyt mindenidők egyik legjobb uruguay-i játékosa, Juan Alberto Schiaffino.

Juan Alberto Schiaffino - Az uru csoda Milánóban

Schiaffino 1925. július 28-án született Montevideóban. Alig múlt tizennyolc, amikor bemutatkozott a Penarol felnőtt csapatában, és húsz, amikor az uruguay-i válogatottban. 48 (egyes források szerint 46) alkalommal lépett pályára a dél-amerikai ország válogatottjában, ahol - ha hinni lehet a korabeli statisztikáknak (egyébként nem nagyon lehet) - 11 gólig jutott. Az első bajnoki idényét a Penarolnál gólkirályi címmel zárta, 19 találattal. Ne felejtsük, a '40-es évek elején, az egész világot megrengető II. világháború idején járunk, Pepe ekkor kezdett bele Dél-Amerikát megrengető karrierjébe.

Pályafutásának legnagyobb sikerét az 1950-es világbajnokságon aratta. A háború utáni első világversenynek Brazília adott otthont, melynek válogatottja a torna legnagyobb esélyesének számított. Az utolsó mérkőzésen (akkoriban még más szisztéma alapján bonyolították le a vb-ket, tehát ez nem klasszikus döntő volt) a selecaónak egy döntetlen is elegendő lett volna, hogy első ízben hódítsa el a Világ Bajnoka címet.

1950. július 16-án a színültig, vagyis több mint kétszázezer szurkolóval megtelt Maracana stadion várta Brazília és Uruguay nemzeti tizenegyét. Az esélyekről annyit, hogy a világon mindenhol 25:1-hez adták az uruk győzelmét, de akadt olyan, persze brazil buki, aki ezerszeres pénzt kínált a Schiaffinóék győzelmére fogadóknak. Az önbizalommal telt brazilok nyugodtan, kedélyesen melegítettek, nem sejtve, hogy a brazil futball történetének legnagyobb kudarca vár rájuk. Az ellenfél edzője, Juan López felismerve csapata erejét és gyengeségét, remek taktikát dolgozott ki: keményen védekezni és gyorsan kontrázni. A taktika kevésnek bizonyult, a félidei 0-0 a braziloknak kedvezett, sőt a fordulást követően Friaca talált a kapuba, de a gól többet ártott, mint használt, a brazilok csúnyán elbízták magukat. Ugyanis Schiaffino már az 58. percben egy kontra végén betalált, ezzel három szurkoló halálát okozva, akik a gól láttán szívrohamban életüket vesztették. De nemcsak kiegyenlít, hanem reményt is ad. Három percre rá pedig gólpasszt. Pepe átadását követően Ghigghia lő a brazil kapuba. A brazil válogatott teljesen összeomlik, és veszít. Uruguay pedig nyer, 1930 után másodszor.

Pepe négy év múlva címvédőként érkezett Svájcba Uruguay válogatottjával, de az elődöntőben útjukat állta a kor egyeduralkodója, mindenidők legjobb vesztese, az Aranycsapat. Hosszabbítás után 4-2 a magyaroknak. Az európai kirándulás egy európai szerződést hozott Schiaffinónak Rekordösszegért, 72 ezer fontért igazolt a Milanba, ahol rögtön az első mérkőzésén két gólt rámolt be a Triestina hálójába, sőt rögtön bemutatkozó évében scudettóhoz juttatta a klubot. Nem volt ez meglepetés, Pepe mellett a csapat tagja volt Lorenzo Buffon, Cesare Maldini, Sörensen, Liedholm és Nordahl is. Remek csapat állt Viani mester rendelkezésére. Schiaffino 15 találattal a házi góllövőlista második helyét foglalta el, egyedül az isteni Nordahl előzte meg 26-tal, amivel fölényesen lett a bajnokság gólkirálya.

Schiaffino hat évet töltött piros-feketében (1954-60), 149 bajnokin lépett pályára és ezeken 48 (47?) gólt szerzett. Háromszor (1954-55, 1956-57, 1958-59) volt bajnokcsapat tagja és egy alkalommal elnyerte a Milannal a Latin Kupát (1956). Négy alkalommal még a squadra azzurrában is pályára lépett.

1955 őszén, az először kiírt BEK-ben Olaszországot természetesen a bajnok Milan képviselte és meg sem állt az elődöntőig, ahol a későbbi győztes Real Madrid állta útját. Pepe a Milan mindhárom ellenfelének a hálójába betalált ebben a sorozatban, de ő is kevés volt, hogy megállítsa Di Stefano Realját, amely útjára indította páratlan sorozatát a BEK-ben. Az ötéves madridi uralom alatt a legjobban 1958-ben rezgett meg a léc. A harmadik ízben kiírt kupa döntőjét Brüsszelben rendezték, melyet joggal neveztek álomdöntőnek, hiszen mindenki tudta, csak a Milan állíthatja meg a verhetetlennek hitt madridiakat. 1958. május 28-án a Soldan - Fontana, Maldini, Beraldo - Bergamaschi, Radice - Danova, Liedholm, Schiaffino, Grillo, Cucchiaroni összeállítású Milant 67 ezer néző figyelte a Heysel stadionban. Ki más szerezhette volna meg a vezetést a Milan számára, mint Schiaffino, meghúzva ezzel az alvó oroszlán bajszát. Pepe 69. percben szerzett góljára Di Stefano válaszolt, Grillo újra előnyhöz juttatta a rossonerókat, de egy percre rá Rial egyenlített. 2-2 lett a végeredmény, azonban Gento hosszabbításban szerzett góljára már senki sem tudott válaszolni, így a Real, ha nehezen is, de megtartotta trónját Európa tetején.

1960-ban Pepe a Romába igazolt, ahol két nem túl sikeres évet töltött, mindössze háromszor talált az ellenfelek kapujába, igaz, egyszer pont a Milanéba. Aztán 1962-ben visszavonult, és hazautazott. Hosszú éveken át nem foglalkozott a labdarúgással, ám 1976-ban elvállalta a Penarol kispadját, sőt rövid ideig az uruguay-i válogatott szövetségi kapitánya is volt

Giovanni, vagy ahogy mindenki ismeri Gianni Rivera volt az olasz labdarúgás vezéralakja a 60-as években. Minden idők legnagyobb Milan játékosaként tartják számon, ennek ellenére nem szerette az olasz sajtó az örökös vitázásai miatt. Nem is kapta meg Olaszország szerte a neki já

elegendő volt, hogy az Aranylabda szavazásán második legyen az akkoriban a legjobb kapusnak számító Lev Jasin mögött.

A következő évek nem alakultak úgy, ahogy szerette volna, hisz a csapat nem tudta felvenni a versenyt az Inter catenaccio játékstílusával. Azért a csapat megnyerte az Olasz kupát 1967-ben, de az igazi sikerek Nereo Rocco legendás edző visszatérésével jöttek ismét. Előbb bajnokságot, majd KEK-et nyertek ismét. 1969 hozta a legnagyobb egyéni sikert számára, mikor megkapta a France Football Aranylabdáját! Rivera volt az első olasz játékos, aki megkapta ezt az akkor még hatalmas presztízzsel bíró díjat (tudjuk manapság, ha valaki egy nagy trófeát nyer, akkor biztos megkapja. De akkoriban hitelesebb volt a szavazás...) "A mai futballban, amely túlságosan eredményközpontú, túlságosan könyörtelen, hogy azt ne mondjuk, gonosz lett, amely sokkolta a világot a doppingügyeivel, a korrupciós ügyeivel, a Milan kapitánya az egyetlen, aki megpróbál némi költőiséget csempészni ebbe a sportba. Oscar Wilde-hoz hasonlóan ő is inkább a szépségre, mintsem az eredményességre ügyel." - ezek a mondatok álltak a France Football oldalain.

 

Rivera több olasz kupát nyert a csapattal, és pályfutása utolsó évében megszerezte a Milannak az Aranycsillagot, ami minden tizedik bajnoki cím után jár (az Internek szintén egy, míg a Juvének kettő van a címere fölé varrva...). A Milan mezében 665 hivatalos találkozón lépett pályára, és ezzel a klub legtöbb Serie A meccsén pályára lépő játékosa lett 501 mérkőzéssel, de mint tudjuk a kisebbik Maldini megdöntötte Gianni rekordját. Akik látták Riverát játszani, azt mondják, egyedülálló volt a technikája, olyan elegánsan mozgott a pályán, olyan bársonyosan ért a labdához, és úgy tudta helyzetbe hozni a társait, ahogy senki más. Számára ugyanis nemcsak a gólszerzés, hanem a csapattársak kiszolgálása is felhőtlen örömet jelentett. Semmilyen taktikai rendszerbe nem illett bele, éppen ezért az egész Milan körülötte forgott, érte volt.

A Squadra Azzurrában már korántsem nyert ennyi trófeát. Ferruccio Valcareggi szövetségi kapitány az 1968-as Európa-bajnokságon még számított rá a kezdőcsapatban (bár Rivera sérülés miatt a döntő két meccsét kénytelen volt kihagyni), ám az 1970-es világbajnokságra a tréner kitalálta a híressé – sőt, inkább hírhedtté – vált stafétát Rivera és Sandro Mazzola között. ( 1963 és '74 között a Milan és az Inter sztárja számtalanszor játszott együtt, az első mexikói vb-n azonban kétszer is váltaniuk kellett egymást.)

A brazilok elleni világbajnoki döntőben Rivera mindössze hat percet kapott Boninsegna helyén (apropó, a dél-amerikaiak talán még most sem értik, hogy Pelé ellen miért nem "a világ második legjobb játékosát” küldte csatába Valcareggi), Gianni azonban az igazi meccsén ekkor már túl volt: a németek elleni 4–3-as elődöntőn, amely sokak szerint a labdarúgás történetének legnagyszerűbb találkozója volt.

Rivera a VB-ről: "A hetvenes vébé-döntő óta több tonnányi tinta folyt el abban a vitában, hogy miért csak hat percet kaptam a fináléban. A németek elleni elődöntő hatvanhat másodpercéről viszont szó sem esik. Pedig az volt életem leghosszabb hatvanhat másodperce, amikor a pokolból a mennybe jutottam. Talán ha tíz perc volt hátra a hosszabbítás második félidejéből, Gigi Riva góljával három kettőre vezettünk, de a németek szünet nélkül támadtak. Én Gianni Rivera vagyok, a tavalyi aranylabdás, a Milan csapatkapitánya, akinek az a feladata, hogy kézen fogva vezesse be a válogatottat a döntőbe, de ezek csak jönnek előre. Egy szögletnél úgy döntök, hogy szégyen, nem szégyen, hátramegyek védekezni, beállok a kapufa mellé, hogy védőtársaim az izzadt germán trikókra vethessék magukat. A labda átszeli a tizenhatosunkat, Seeler belefejel, éppen a sarok felé irányítva. A kapusunk, Ricky Albertosi nem érhet oda, de semmi gond, itt vagyok én. Megmozdulok, hogy elrúgjam a labdát, amikor a semmiből előbukkan - ki más? - Gerd Müller, a tizenhatosok kifosztója, aki a halál angyalaként veti rá magát a labdára. Talán hozzá sem ért, talán csak valamelyik fürtje súrolta azt, de irányt változtat, és én érzem, hogy mindjárt kimegy az alapvonalon túlra. Csak éppen arról feledkeztem meg, hogy elmozdultam már a kapufától, így a labda hamarosan a hálóból vigyorog rám gúnyosan. Albertosi leheletszagú káromkodások özönét zúdítja rám, a többiek a döbbenettől némán néznek. De nincs idő gondolkozni, mert máris folytatjuk. A középkezdésnél Domenghini nekem passzolja a labdát - sosem gondoltam volna, hogy egy bőrgolyó így égetheti az ember lábát. Óvatosan, dadogva haladok előre, aztán De Sistihez passzolok, hogy szabaduljak a tehertől. Elkezdek közelíteni a német kapu felé - Sepp Maier akkora benne, mint egy hatalmas feketeség -, nem is törődve azzal, hogy a társaim hogyan alakítják az akciót a bal oldalon. Közben Vogts eltakarítja szegény Rivát, de Boninsegna lerázza Schulzot, és bead egy fáradt labdát a tizenegyes pont környékére. A szemem sarkából látom Beckenbauer fehér mezét, felkötött sérült karját, amint elzárja előlem az egyik sarkot. Balerinaként tipegek a labdával való találkozáshoz, és belsővel gyorsan az üres sarok felé irányítom. Maier jó helyen áll, de rosszul mozdul, és a sárban nem érheti el a labdát, amely a hálóban hal el."

Talán ez a hatvanhat másodperc is hozzájárult ahhoz, hogy amikor a squadra azzurra a brazilok ellen 4-1-re elveszített döntő után hazatért, mindenkit paradicsomzápor fogadott, egyedül Riverát éljenezték a szurkolók.

 
ró elismerést.

.

Óriási játékintelligenciájáról, az elegáns stílusáról, az utánozhatatlan mozgásáról volt híres. Mesterien készítette elő a gólokat, és ő maga sem szerénykedett, hiszen majd' 180 gólt lőtt középpályás létére. A beceneve Abatino volt, ami olaszul soványat jelent, és egy Gianni Brera nevű olasz zsurnalisztától kapta. Valle San Bartolomeoban született 1943. Augusztus 18-án.

A kis Giovanni Riverát már gyerekkorában óriási tehetségnek tartották, így aztán senki sem csodálkozott rajta, amikor szülőfaluja plébániájának Don Bosco nevű csapatától 1956-ban, 13 éves korában (a legenda szerint 20 pár futballcipőért) megvásárolta az akkor második ligás Alessandria. Három évre rá, de még mindig több mint két hónappal a 16. születésnapja előtt Gianni Rivera bemutatkozott a Serie A-ban: az újra első ligás "szürkék” az Intert fogadták, soraikban az ifjú tehetséggel. (akkor még nem tudhatta, hogy mekkora derbyket fog játszani...)

1959 nyarán egy edzésen figyelt fel rá a Milan általános igazgatója Gipo Viani. A kis Gianni nagyon örült, hogy egy ekkora klub figyelt fel rá, de még egy szezont várnia kellett Milánóba költözésével, mert egy évet még játszott Alessandriában. 25 mérkőzésen 6 gólt szerzett.

 

Második milánói szezonjában Scudettót nyert a csapattal, mindössze 18 évesen, rá egy évre pedig BEK-et. Oroszlánrészt vállalt a sikerből, az egyenlítő gólt az ő passzából szerezte José Altafini. Később a brazil még egy gólt szerzett, így a Milan lett az első olasz csapat, aki BEK-et nyert. A következő évben ugyan elvesztette a Világkupa-döntőt Pelé Santoszával szemebn, de ez is elegendő volt, hogy az Aranylabda szavazásán második legyen az akkoriban a legjobb kapusnak számító Lev Jasin mögött.

A következő évek nem alakultak úgy, ahogy szerette volna, hisz a csapat nem tudta felvenni a versenyt az Inter catenaccio játékstílusával. Azért a csapat megnyerte az Olasz kupát 1967-ben, de az igazi sikerek Nereo Rocco legendás edző visszatérésével jöttek ismét. Előbb bajnokságot, majd KEK-et nyertek ismét. 1969 hozta a legnagyobb egyéni sikert számára, mikor megkapta a France Football Aranylabdáját! Rivera volt az első olasz játékos, aki megkapta ezt az akkor még hatalmas presztízzsel bíró díjat (tudjuk manapság, ha valaki egy nagy trófeát nyer, akkor biztos megkapja. De akkoriban hitelesebb volt a szavazás...) "A mai futballban, amely túlságosan eredményközpontú, túlságosan könyörtelen, hogy azt ne mondjuk, gonosz lett, amely sokkolta a világot a doppingügyeivel, a korrupciós ügyeivel, a Milan kapitánya az egyetlen, aki megpróbál némi költőiséget csempészni ebbe a sportba. Oscar Wilde-hoz hasonlóan ő is inkább a szépségre, mintsem az eredményességre ügyel." - ezek a mondatok álltak a France Football oldalain.

 

Rivera több olasz kupát nyert a csapattal, és pályfutása utolsó évében megszerezte a Milannak az Aranycsillagot, ami minden tizedik bajnoki cím után jár (az Internek szintén egy, míg a Juvének kettő van a címere fölé varrva...). A Milan mezében 665 hivatalos találkozón lépett pályára, és ezzel a klub legtöbb Serie A meccsén pályára lépő játékosa lett 501 mérkőzéssel, de mint tudjuk a kisebbik Maldini megdöntötte Gianni rekordját. Akik látták Riverát játszani, azt mondják, egyedülálló volt a technikája, olyan elegánsan mozgott a pályán, olyan bársonyosan ért a labdához, és úgy tudta helyzetbe hozni a társait, ahogy senki más. Számára ugyanis nemcsak a gólszerzés, hanem a csapattársak kiszolgálása is felhőtlen örömet jelentett. Semmilyen taktikai rendszerbe nem illett bele, éppen ezért az egész Milan körülötte forgott, érte volt.

A Squadra Azzurrában már korántsem nyert ennyi trófeát. Ferruccio Valcareggi szövetségi kapitány az 1968-as Európa-bajnokságon még számított rá a kezdőcsapatban (bár Rivera sérülés miatt a döntő két meccsét kénytelen volt kihagyni), ám az 1970-es világbajnokságra a tréner kitalálta a híressé – sőt, inkább hírhedtté – vált stafétát Rivera és Sandro Mazzola között. ( 1963 és '74 között a Milan és az Inter sztárja számtalanszor játszott együtt, az első mexikói vb-n azonban kétszer is váltaniuk kellett egymást.)

A brazilok elleni világbajnoki döntőben Rivera mindössze hat percet kapott Boninsegna helyén (apropó, a dél-amerikaiak talán még most sem értik, hogy Pelé ellen miért nem "a világ második legjobb játékosát” küldte csatába Valcareggi), Gianni azonban az igazi meccsén ekkor már túl volt: a németek elleni 4–3-as elődöntőn, amely sokak szerint a labdarúgás történetének legnagyszerűbb találkozója volt.

Rivera a VB-ről: "A hetvenes vébé-döntő óta több tonnányi tinta folyt el abban a vitában, hogy miért csak hat percet kaptam a fináléban. A németek elleni elődöntő hatvanhat másodpercéről viszont szó sem esik. Pedig az volt életem leghosszabb hatvanhat másodperce, amikor a pokolból a mennybe jutottam. Talán ha tíz perc volt hátra a hosszabbítás második félidejéből, Gigi Riva góljával három kettőre vezettünk, de a németek szünet nélkül támadtak. Én Gianni Rivera vagyok, a tavalyi aranylabdás, a Milan csapatkapitánya, akinek az a feladata, hogy kézen fogva vezesse be a válogatottat a döntőbe, de ezek csak jönnek előre. Egy szögletnél úgy döntök, hogy szégyen, nem szégyen, hátramegyek védekezni, beállok a kapufa mellé, hogy védőtársaim az izzadt germán trikókra vethessék magukat. A labda átszeli a tizenhatosunkat, Seeler belefejel, éppen a sarok felé irányítva. A kapusunk, Ricky Albertosi nem érhet oda, de semmi gond, itt vagyok én. Megmozdulok, hogy elrúgjam a labdát, amikor a semmiből előbukkan - ki más? - Gerd Müller, a tizenhatosok kifosztója, aki a halál angyalaként veti rá magát a labdára. Talán hozzá sem ért, talán csak valamelyik fürtje súrolta azt, de irányt változtat, és én érzem, hogy mindjárt kimegy az alapvonalon túlra. Csak éppen arról feledkeztem meg, hogy elmozdultam már a kapufától, így a labda hamarosan a hálóból vigyorog rám gúnyosan. Albertosi leheletszagú káromkodások özönét zúdítja rám, a többiek a döbbenettől némán néznek. De nincs idő gondolkozni, mert máris folytatjuk. A középkezdésnél Domenghini nekem passzolja a labdát - sosem gondoltam volna, hogy egy bőrgolyó így égetheti az ember lábát. Óvatosan, dadogva haladok előre, aztán De Sistihez passzolok, hogy szabaduljak a tehertől. Elkezdek közelíteni a német kapu felé - Sepp Maier akkora benne, mint egy hatalmas feketeség -, nem is törődve azzal, hogy a társaim hogyan alakítják az akciót a bal oldalon. Közben Vogts eltakarítja szegény Rivát, de Boninsegna lerázza Schulzot, és bead egy fáradt labdát a tizenegyes pont környékére. A szemem sarkából látom Beckenbauer fehér mezét, felkötött sérült karját, amint elzárja előlem az egyik sarkot. Balerinaként tipegek a labdával való találkozáshoz, és belsővel gyorsan az üres sarok felé irányítom. Maier jó helyen áll, de rosszul mozdul, és a sárban nem érheti el a labdát, amely a hálóban hal el."

Talán ez a hatvanhat másodperc is hozzájárult ahhoz, hogy amikor a squadra azzurra a brazilok ellen 4-1-re elveszített döntő után hazatért, mindenkit paradicsomzápor fogadott, egyedül Riverát éljenezték a szurkolók.

 

     

 



 


>További Partnerek<

     
     
     
     
     
Szavazz!
Szavazzatok mijen az oldal ?!

Nagyon jooo
Jooo
Elmegy
Rossz
Nagyon rossz
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
     
2024. Július
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
     
     
     

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?