1908. március 9-én a híres milánói Orologio (óra) étteremben összeült a Milan Croket and Football Club néhány tagja, hogy megbeszéljék: itt az ideje elhagynia a piros-fekete egyesületet, amely szerintük túlságosan merev keretek között tevékenykedett, nem hagyta „kibontakozni” tagjait. Így kezdődött az Inter, azaz a Football Club Internazionale di Milano története. Az alapító  tagok neve: Giorgio Muggiani festőművész, Boschard, Lanna, Bertolini, De Olma, Enrico, Carlo és Arturo Hinterman, Piettro Dell’Oro, Ugo és Hans Rietman, Voelkel, Maner, Wipf és Cardo Ardussi. Az első elnök  a velencei születésű Giovanni Paramithiotti lett, a titkárnak Muggianit választották meg, aki azonmód meg is rajzolta az Inter máig érvényes címerét (divatosabb szóval lógóját): a stilizált FCIM betűk arany mezőben, s az egész egy éjfekete, s égkék körben. (A címer később egészült ki a tizedok bajnoki címet jelző csillaggal.) 1909-ben Paramitthiottit Ettore Strass váltotta az elnöki székben, majd Carlo de Medici következett.

  (Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az Inter 1910-ben, tehát a megalaítása után két évvel már olasz bajnok lett. A diadalhoz kellett némi szövetségi segítség is: A Pro Vercelli és az Inter a bajnokság végén 25-25 ponttal zárt, tehát a szabályok értelmében egy különmérkőzést kellett volna játszania a jobb gólkülömbségű csapat otthonában, a Vercelliek +31, míg a milánóiaknak +29 volt a gólkülömbsége. A bajnoki döntőt a szövetség éltal kijelölt árlis 24-i időpontban kellett volna megrendezni, a cercelli játékosok többsége egy aznap megrendezett katonai tornán vett részt, ezért a klub azt kérte az Intertől, hogy tolják el a finálét május 1-re. A  milánóiak azonban nem mentek bele, így a Pro Vercelli tiltakozásul a negyedik számú csapatát küldte pályára, amelyben 11 éves (más források szerint 13 évnél fiatalabb) fiúk szerepeltek. Az Inter 11-3-ra nyert és megszerezte története első bajnoki címét. A szövetség ezt követően a Prp Vercellit szokatlanul keményen megbüntette: 1910-es év végéig kizárta a hivatalos tornákról (ezt később októberre módosították), a játékosok nem szerepelhettek az ekkortájt ébredező válogatottban és fejenként 200 líras büntetést kellett fizetniük.)